IT piac

AZ IT, IKT SZEKTOR NEMZETGAZDASÁGI ÉS RÉGIÓS SZEREPE

Nemzetgazdasági szinten a szektorban foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 160 ezer főt, ezzel a munkaerőpiacon közel 7%-os a súlya, miközben GDP közel 12%-ához járul hozzá közvetlenül. Beépülve a termelésbe, szolgáltatásokba pedig megkerülhetetlen és alapvető versenyképességi tényező. A szektor növekedése (~ 6%) is meghaladja a GDP (~2%) növekedési ütemét.

Az IT szolgáltatások területén kicsit több, mint 90% mikrovállalkozás, kb. 7% kisvállalkozás és kevesebb, mint 1% középvállalkozás mind országosan, mind a régióban. Korábbi statisztikák azt mutatták, hogy a Dél-alföldi régió közel 800 IT/IKT működő vállalata közül több mint 300 Csongrád-megyében, ezen belül a megyei cégek közel 75%-a Szegeden található.

A Dél-Alföldi régióban, a szegedi és a kecskeméti kistérségben az IT/ICT szektor súlya az országos átlagot jelentősen meghaladja, ezt korábbi kutatások is alátámasztották. Térségi szinten mind a közösségi gazdaságfejlesztési, mind a befektetés-ösztönzési stratégiáknak kiemelt fókusza az IT/IKT szektor.

„Az ICT Szegednek az elmúlt évek piaci fejlődése alapján zászlóshajónak tekinthető tevékenységi területe. Országosan kimutatható koncentrációval rendelkezik itt az ICT, amely stratégiai erősség és további fejlesztendő terület. Empirikus kutatások alapján az információs-technológiai szolgáltatásnak (TEÁOR 62) az összes kistérség közül, a „vidéki Magyarországgal” való összehasonlításban csakis a Szegedi (LQ=2,49) és Kecskeméti (LQ=1,65) kistérségekben van relatíve magas földrajzi koncentrációja. Ennek a szektornak a szegedi térségben való klaszteresedési potenciáljára már korábbi kutatás is rámutatott.” (Forrás: Szeged Befektetés-ösztönzési stratégiája).

„Az IT/IKT szektor mind az EU térségében, mind országosan, mind a régióban az utóbbi években egyre jobban eltávolodott a munkaerő-piaci egyensúlytól a keresleti oldal irányába. A szektor növekedésében már elsősorban nem vevő oldali keresleti korlát áll fenn, hanem elsődleges probléma a humán-erőforrás korlát. Ez mind a munkáltatói – munkavállalói szerződések, mind a bérigények oldalán nyomást jelent az IT szektor szereplői számára. Ezt támasztja alá az IVSZ és a Bell Research (2015) országos kutatása is, illetve a térségben most indult Foglalkoztatási Paktum munkaerő-piaci felmérése is (2016).

A SZOFTVERIPARI INNOVÁCIÓS PÓLUS KLASZTER TAGJAINAK RÉGIÓBAN BETÖLTÖTT GAZDASÁGI SZEREPE

A Klaszter gazdasági súlyát és szerepét

  • egyrészt az értékbeli (árbevétel, eredmény) és naturália (létszám) adatok abszolút és relatív értékei alapján,
  • a fejlesztéseik hozzáadott értéke, szolgáltatás oldali értékképzése, térségi beépülése és közvetett értékképzésük
    • az együttműködésük révén (egymás fejlesztéseinek felhasználása, tudásmegosztásban szerepük)
    • és kapcsolódó szolgáltatások (pl. képzés, oktatás) fejlesztése révén

lehet mérni, megbecsülni.

A legegzaktabban az értékbeli és naturália adatok tükrözik a Klaszter gazdasági szerepét. A tagok 2012. és 2013. évi teljesítménye alapján került a 2014-2016. évek árbevételének, létszámának tervezése.

Klaszter tagok Tény Eredeti tervNormalizált terv TényEredeti terv Normalizált terv
Év201320152015201520162016
Export (millió Ft)4 8116 0866 0135 0496 9996 189
Belföldi értékesítés (millió Ft)22 14731 67017 85527 32934 83718 198
Mérleg szerinti eredmény (millió Ft)1 8012 1521 7172 6762 3671 731
Létszám (közvetlen foglalkoztatás) fő1 2881 6581 3241 3891 7181 360

Látható, hogy a tagok egyedi teljesítménye a várt mértékben növekedett, sőt árbevétel oldalon azt meg is haladta.

A SZOFTVERIPARI INNOVÁCIÓS PÓLUS KLASZTER TAGJAINAK LEGFONTOSABB NEMZETKÖZI CÉLPIACAI, JELENLEGI POZÍCIÓK BEMUTATÁSA

Az EU tagországai és az EU-n kívüli országok jelentős, közvetlenül elérhető piacot kínálnak a szoftverfejlesztés területén. A szoftverpiacokon már a piaci pozíció megőrzése is jelentős mértékű, folyamatos innovációs tevékenységet követel, amit jól tükröz a lentiekben bemutatott összefoglaló is, amely bemutatja, hogy a Klaszter tagvállalatok a világon több országban is jelen vannak különböző szektorokban szolgáltatott innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal.

Klasztertag Célország megnevezése Termék / SzolgáltatásCélpiaci szektor
ÁBRIS ConsultingKanada, Szaúd-Arábia, Mauritius, Egyiptom, Nagy-BritanniaGamma – banki szolgáltatás monitoring szoftver T24-hezBanki szolgáltatások
Clarity Consulting Kft.AzerbajdzsánIT stratégia megvalósításának támogatásaVíziközmű
Clarity Consulting Kft.Sri LankaContact center kialakítása koncepcióVíziközmű
Clarity Consulting Kft.TörökországICT as the growth engine of the oil industry tréningVíziközmű
IKRON Kft.AusztriaRFID technológiaOktatás
Monguz Kft.LengyelországKözgyűjtemény-informatikai és tudásmenedzsment szoftverek és IT szolgáltatásokKözgyűjtemény, oktatás, kulturális turizmus
Monguz Kft.RomániaKözgyűjtemény-informatikai és tudásmenedzsment szoftverek és IT szolgáltatásokKözgyűjtemény, oktatás, kulturális turizmus
P92 IT Solutions Kft.NémetországSzoftverfejlesztésIT Ipar
P92 IT Solutions Kft.AngliaSzoftverfejlesztésIT Ipar
Qualysoft Informatikai Zrt.AusztriaSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Qualysoft Informatikai Zrt.CiprusSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Qualysoft Informatikai Zrt.LengyelországSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Qualysoft Informatikai Zrt.RomániaSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Qualysoft Informatikai Zrt.NémetországSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Qualysoft Informatikai Zrt.CsehországSzámítástechnikai szolgáltatásokIpar és kereskedelem, Bank, Biztosítás, Közmű, Kormányzat
Procontrol Elektronikai Kft.NémetországK+F szolgáltatásMűszerfejlesztés
Procontrol Elektronikai Kft.Németország, Egyesült Királyság (Anglia)K+F szolgáltatás, Elektronikai tervezés és gyártásMűszergyártás
P92 RDI Informatikai Szolgáltató Kft.NémetországSzoftverfejlesztésMédia
P92 RDI Informatikai Szolgáltató Kft.AusztriaSzoftverfejlesztésMédia
P92 RDI Informatikai Szolgáltató Kft.NémetországRendszer támogatásVegyes
FrontEndArt Szoftver Kft.NémetországQualityGatePénzügyi, IT szektor
FrontEndArt Szoftver Kft.Egyesült KirályságQualityGatePénzügyi, IT szektor
R&R Software Zrt.Egyesült KirályságIT tanácsadás és fejlesztésBanki szolgáltatások
R&R Software Zrt.SpanyolországIT tanácsadás és fejlesztésBanki szolgáltatások
R&R Software Zrt.AusztriaIT tanácsadás és fejlesztésReklám és média
R&R Software Zrt.AngolaIT tanácsadás és fejlesztésInformatika
MultiRáció Kft.NémetországEuroOffice irodai alkalmazásIrodai szoftverek piaca
MultiRáció Kft.USAEuroOffice irodai alkalmazásIrodai szoftverek piaca
Lochner Kft.RomániaJárműkövetési rendszerek beszereléseSzállítmányozás - fuvarozás
Innovariant Kft.NémetországNyomdai kivitelezésSzerszámgyártás
Innovariant Kft.AusztriaNyomdai kivitelezésSzerelvények gyártása
AENSys Kft.NorvégiaAlarmmannen Biztonságtechnika, okos otthon
AENSys Kft.NorvégiaIDVMunkafolyamat nyomonkövetés